Rólam
Az életerő számomra nem csupán egy szó, hanem egy életfilozófia. Hiszem, hogy minden napban ott rejlik a lehetőség a fejlődésre, a testi-lelki megújulásra és a boldogság megélésére. Az oldalon keresztül szeretném megosztani veled a tapasztalataimat, tippjeimet és inspirációimat, hogy te is megtaláld a saját utadat egy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb élet felé.
Az én utam – hogyan lettem Klimaximalista Coach és Életerő Mentor
Kétgyermekes anyaként, nőként és emberként hosszú út vezetett odáig, hogy ma azzal foglalkozom, ami igazán számít: a 35 év feletti nők testének, lelkének és önbizalmának újraépítésével.
Nem így képzeltem.
De az élet nem kérdezett.
A testem már a szülések után üzent, csak én még nem értettem a nyelvét. 2018-ban egy idegösszeomlás volt az első „tanítóm”. Ott és akkor értettem meg: ha nem én kezelem jól a testem és a lelkem, más fogja. És az nem biztos, hogy a legjobb…
Sokan mondják: „meghalnék a gyerekeimért.” Én majdnem megtettem. De döntöttem:
Én élni akarok a gyerekeimért – igazán, teljesen, jól.
Aztán jött a 40. A kávé már nem segített, egy kis „bűnözés” és megjelentek a makacs zsírpárnák.
A testem meghúzta a vészféket: állandó fáradtság, alvászavar, önbizalomhiány, 10 kiló súlyfelesleg.
És a legkeményebb rész: méhsüllyedés, inkontinencia – amire műtétet javasoltak.
És én azt mondtam:
Nem. Visszaveszem a testem és az életem irányítását.
Sikerült. Újrahuzaloztam magam – testileg, lelkileg, sejtszinten.
És ezzel megérkezett a küldetésem is.
A küldetésem
Hiszem, hogy a nőiség nem ér véget a változókorral – sőt, ott kezdődhet igazán.
Ez nem csupán hormonokról szól. Hanem kapcsolódásról, önbizalomról, választásról és egy új korszakról.
Az Életerő Tér egy olyan hely, ahol végre nem leszel egyedül.
Itt rendszert, irányt és valódi támogatást kapsz: testi – lelki – táplálkozási szinten.
Klimaximalista coachként és életerő mentorként azokhoz a nőkhöz szólok, akik:
- fáradtnak, ingerlékenynek, „nem önmaguknak” érzik magukat,
- küzdenek hőhullámokkal, alvászavarokkal vagy súlyváltozásokkal,
- elvesztették a kapcsolatot önmagukkal – de vágynak arra, hogy újra kapcsolódjanak testükhöz, energiájukhoz, önbizalmukhoz.
Nem a fiatalságot akarjuk visszahozni – hanem a belső egyensúlyt és a sejt- meg lélek szintű regenerációt.
Ez egy új korszak.
És igen, lehet benne erő, élet, nevetés és szabadság.
Egyedi programjaimmal – táplálkozástudomány, stresszkezelés, életmódváltás és célzott sejtregenerálás mentén – nemcsak a tüneteket enyhítjük, hanem újra felélesztjük benned a belső tüzet is.
A tested változik. Te döntesz, merre visz.
Amikor a tested változik, új tér nyílik – én pedig adok mellé egy térképet.
- Támogatást a testednek.
- Közösséget a lelkednek.
- Erőt, hogy újra te legyél a saját életed legjobb trénere.
Ez az oldal neked szól, ha nem akarsz beletörődni a „klimax = hanyatlás” tévhitbe.
Itt nem csak tippeket kapsz – hanem irányt, rendszert és igazi támogatást.
Én nem csak túléltem.
Most neked szeretnék segíteni benne.
Készen állsz, hogy újraírd a tested történetét?
Összefoglalás
Duna Eszter
40 éves korom körül a testem új kihívásokat állított elém – másképp kezdett működni, mint korábban. Nem akartam beletörődni, ezért ismét elindultam az úton, hogy természetes megoldásokat találjak a változásokra. Így született meg bennem a Klimaximalista Coach szerep, amelyben azóta is a hozzám forduló nőknek segítek megtalálni az életerejüket és egyensúlyukat.
- info@eleteroter.hu
Jelenleg
Nehézfém-kivezetés
Labordiagnosztikát
Valamint egy sajátos, hormonbarát és női testet támogató mozgásformát, a KlimaxSlim®-et tanulom és fejlesztem.
Szakmai tapasztalat
Life Coach képesítés
2019
Theta Healing ( haladó ) konzultáns
2022-2023
Anyagcsere-, hormon- és vércsoport szerinti táplálkozás képzés
2025
Klimaximalista coach képzés
2025
Ez az út vitt oda, hogy ma már több száz nőnek mutathatok irányt:
hogyan lehet a változókor nem túlélendő akadály, hanem egy új, teljesebb élet kezdete.
Visszajelzések
Sikersztorik